Bardoly István

Adalékok Wilde János életéhez és tevékenységéhez (1918–1922)¹

(forrásválogatás)

 

1918. június elején a Világ tárcarovatának szerkesztője, Szabó Ervin azzal a felkéréssel fordul többek között Wilde Jánoshoz, hogy írjon havonta egy-két cikket a lapnak, mert a „háború négy esztendeje bebizonyította, hogy az igazi és megsemmi­sít­he­tetlen emberi értékek azok, amelyeket a kutató ész, egyedül a tudomány önzetlen sze­retetétől vezetve, saját kielégülésére, de sokszor közvetve az emberiség javára al­kot. Nem lehet cél, hogy ennek a folytonos vállvetett munkának eredményeit, aktu­ális kérdéseit zárt ajtók mögött őrizzük, ahová csak a kiváltságosoknak van joga belép­ni. Mert a tudomány csak úgy érheti el legsajátosabb céljait, ha problémái men­nél szélesebb rétegekben ismertekké válnak, módszerei legalább bizonyos mértékben a műveltebb közönség gondolkodásának részei lesznek.”²

1918. július 20-án Petrovics Elek jelentette a vallás- és közoktatásügyi miniszter­nek, hogy „Wilde János úr […] Dvorák tanárnál művészettörténeti tanulmányokat foly­tatott, e hónap folyamán a doktori fokozathoz szükséges szigorlatokat, éspedig mind­ezeket egyhangú kitüntetéssel letette és e hó 18-án doktorrá avattatott. Wilde János úr, aki már eredetileg is azzal a céllal távozott a bécsi egyetemre és részesült ott állami támoga­tás­ban, hogy tanulmányainak befejezése után a vezetésem alatt álló intézetnél fog alkal­maztatni, most – szigorlati bizonyítványának és doktori oklevele másolatának bemuta­tása mellett – megújította azt a kérését, hogy a Szépművészeti Múzeumhoz kinevez­tes­sék. Mint már más alkalommal is bátor voltam kiemelni, Wilde úr mind képességre, mind készültségre nézve kiváló tagja az ifjabb nem­zedéknek, aki nemcsak tanulmánya­inak példás elvégzésével, hanem intézetünknél önkéntes gyakor­noki minő­ségben már korábban kifejtett gyakorlati munkájával is meggyőző bizony­ságát adta kitűnő hivatott­ságának.” Fentiek alapján kérte fizetés­telen segédőrré történő kineve­zését, és azt, miután a két szakdíjnoki javadalom már le van kötve, hogy Wilde részére a szakdíjnoki javada­lomnak megfelelő illetményeket – melyhez még a háborús segély is járul, vagyis 1825 K-át – a megfelelő alap terhére állapítsa meg és utalja ki. „Ezt annál inkább bá­tor­kodom kérni, mert dr. Wilde anyagi helyzeténél fogva másként nem tarthatja fenn magát.”³

1918. szeptember 22-én képes beszámolót közöl a Vasárnapi Ujság német újság­írók budapesti látogatásáról. Az egyik kép a Szépművészeti Múzeumban tett láto­ga­tás­ukat örökíti meg, s a kép bal sarkában Wilde látható.⁴ (1. kép)

1918. október 8-án Petrovics Elek felterjesztésben kérte a vallás- és köz­ok­tatásügyi minisztert, miután Hekler Antal „igazgató őr címmel és jelleggel felru­házott intézeti őr” a művészettörténet tanszékre nyert kinevezést, és így az egyik őri állás megü­resedett, arra Pogány Kálmánt „őri címmel és jelleggel fel­ruházott intézeti őrt” ne­vez­ze ki, aki a háború kitörése óta ez év tavaszáig a harc­vonalban katonai szolgálatot teljesített, ahol meg is sebesült, s jelenleg „a meg­szállott olasz­országi területeken a műemlékek védelmére alakított bizottság tagjául kül­detett ki.” A Pogány kinevezése által megüresedő segédőri állásra kérte dr. Hoff­mann Edith fizetéstelen segédőr kine­vezését, aki nyolc éve van már ebben a státuszban, egyúttal az ő helyére Wilde János „fizetéstelen segédőrré” kinevezését „segédőr szakdíjnoki juttatással”.⁵

1918. október 22-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter Wilde Jánost fizetés­telen se­géd­őrré kinevezte, aki 1918. október 31-én Petrovics Elek előtt letette a szol­gálati esküt.⁶

1918. november 5-én a Pesti Napló közölte Hatvany Lajos Egyetemi tanárok című írását. Ebben a Budapesti Tudományegyetem tanári karáról megállapította, hogy a „mi tudósaink – ismételten: köztisztelet a kivételeknek! – nem is annyira a tudományukért, mint inkább e pártpolitikai hitvallásukért jutottak katedrához. A tudomány tág körű, általánosan emberi, ellenben a tudományos egyetem tanári kara szűkkeblű és egyoldalúan emberi. Inkább csak a munkapártnak tudományos alosz­tálya volt eddig. […] Csak nemrég történt, hogy a tanács kizárt kebeléből egy nagyér­demű művészettörténészt. S a műtörténeti szakmára, bizonyos a munka-néppárt felé vezető rokoni összeköttetések miatt, meghívott egy különben jeles archaeológust. Ami olyan eljárás, mintha a magyar irodalom professzorát kínálnám meg a német irodalom katedrájával, azzal a motivációval, hogy aki egyszer irodalmi szakos, az épp úgy adhat elő német írókról, mint magyarokról. Ez csak egy eset.”⁷ Majd 1919. ja­nu­­ár 16-án még határozottabban fogalmazott, „mert a tudomány ügye reformra szo­rul. Meg kell újítani, fel kell frissíteni. Ez biztos.” Azonban nem a „jeles öregek” üldö­zésével, hanem a „kitűnő ifjaknak a maga kebelébe való bevonásával kellene kez­deni”, majd határozottan szót emel, hogy Beöthy Zsolt és Riedl Frigyes mellett legyen ott Babits Mihály, Schöpflin Aladár, és a kiváló klasszika-filológus Hegedűs István mellett Révay József. Majd felteszi a kérdést: és „miért nincs műtörténész a műtörténelmi katedrán? Mit keres ott más szakmában, az archaeológiában képzett Hekler, mikor ez a hely régtől fogva Meller Simonnak dukál?”⁸

1918. november 15-én Petrovics Elek átiratot intézett dr. Harrer Ferenc meghatal­mazott miniszter, bécsi követhez. „A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Tudo­má­nyos és Irodalmi Ügyosztályával történt megállapodás alapján dr. Wilde János úr, az Orsz. Magyar Szépművészeti Múzeum segédőre csatlakozik a vallás- és közokta­tásügyi miniszter úr 205.716/918. sz. a. kelt rendeletével kiküldött Magyar Nemzeti Múzeumi tisztviselő urakhoz, azzal a megbízással, hogy Miniszter úr Követ úrnak a bécsi képzőművészeti gyűjteményekkel kapcsolatos egyes kérdésekben rendelkezésre álljon s a bécsi közös és udvari gyűjtemények ügyében Fraknói Vilmos püspök úr elnöklete alatt kiküldött magyar bizottság tájékoztatását közvetítse.”⁹

1918. november 22-én Wilde János részt vett a Magyar Nemzeti Múzeumban a bécsi volt közös udvari gyűjtemények magyar miniszteri bizottsága 2. ülésén, mint ad hoc meghívott referens. Wilde, Gerevich Tibor és Ernyey József társaságában bi­zalmasan Bécsben járt a körülmények áttekintésére és az ülésen külön szóbeli je­len­tést is tett a „bécsi szépművészeti múzeumokban levő helyzetről”. Indít­vá­nyozta, hogy „az igénybejelentés a szorosan vett magyar vonatkozású tárgyak mellett álta­lános vonatkozású műbecsű tárgyakra is kiterjedjen a magyar paritás jogán, mert értesülése szerint a csehek is ily mérvben jelentik be a maguk igényeit. A műtárgyak oszthatatlansága őszerinte nem akadály, mert gyűjtemények egy részére pl. a termé­szetrajziak jelentékeny kontingensére, különben sem fogunk reflektálni. Az osztrák részre eső többletért így lehetne némi kárpótlást kapnunk. A Bizottság kimondja, hogy kikéri a megbízott bécsi magyar miniszter értesülését, meddig terjedhetnek ez irányú igényeink a békés tárgyalások megzavarása nélkül.”¹⁰

Wilde János az 1918. december 8-án megalakult Alkotó Művészek és Tudomá­nyos Kutatók Szövetségének tagja lett. A 43 tagú vezetőségben részt vett: Ady Endre, Babits Mihály és Móricz Zsigmond is.¹¹

1919. február 17-től március 19-ig előadásokat tartott a Fővárosi Iparrajziskolában (IX. Oroszlán u. 1.) a női továbbképző tanfolyamon, minden hétfőn 17–18 óra kö­zött. Témája: Dürer és Rembrandt grafikája. (Ugyanitt Balázs Béla, Lukács György és Kacsóh Pongrác előadásait is hirdették.)¹²

1919. március 21-én Pogány Kálmánnal együtt jelen volt azon a Lukács György előadáson a régi Képviselőházban, amelyen az előadás közben megérkező Szamuely Tibor jelentette be, hogy „megszületett a Tanácsköztársaság”.¹³ 1919. március 22-én Wilde a Pogány Kálmán vezetésével létrejött Múzeumi Direktórium tagja lett Lessner Manó,¹⁴ Berény Róbert, Kozma Lajos,¹⁵ Ferenczy Béni és Antal Frigyes társasá­gá­ban.¹⁶ Amint a Pesti Hírlap 1919. április 11-én közölte: „A közoktatási népbiztostól mű­vészeti és múzeumi ügyekben való teljhatalmú intézkedésekre Pogány Kálmán elvtárs kapott megbízást. Ő maga mellett a legmegfelelőbb szakemberekből művé­sze­ti és múzeumi direktóriumot alakított, amelynek – mint a népbiztosság művészeti és múzeumi politikai megbízottai – maga az elnöke, tagjai pedig: Lessner Manó építész, Berény Róbert festő, Kozma Lajos iparművész, Ferenczi Béni szobrász, An­tal Frigyes és Wilde János műtörténészek. A direktórium nevében való eljárásra tehát csak ezek az elvtársak jogosultak.”¹⁷

1919. március 22-én Lukács György helyettes közoktatásügyi népbiztos a Pogány Kálmán vezette Műkincseket Társadalmasító Bizottság tagjává nevezte ki Antal Fri­gyest, Kenczler Hugót¹⁸ és Wilde Jánost, majd 1919. március 26-án Csányi Károlyt,¹⁹ Csermelyi Sándort,²⁰ Hoffmann Edithet, Layer Károlyt²¹ és Takács Zoltánt, illetve jegyzőkönyvvezetővé Wilde Ferencet. Április 23-a után a Bizottság vezetője Kenczler Hugó lett.²² Egyben megbízást adott „a budapesti és vidéki magánosok és külön­böző jogi személyek tulajdonában levő muzeális becsű műtárgyak zár alá vételére, illetőleg közgyűjteménybe való elszállítására.”²³

1919. április 2-án az egyetemi ügyek politikai megbízottja értesítette Wildét, hogy „Önt a bölcsészeti karra előadások tartására ajánlottam. Legyen szíves ennek meg­beszélése végett f. hó 3-án csütörtökön de. e. 10 órakor a bölcsészetkari dékáni hiva­talban megjelenni.”²⁴

1919. április 10-én a közoktatásügyi népbiztos Hekler Antalt leváltotta a művé­szettörténet tanszék éléről (pontosabban eltiltotta a tanítástól és tanári működéstől) és utódjául Meller Simont nevezte ki. Meller meghirdette óráit, ahogy Antal és Wilde is. „A grafika története. Heti 2 óra. A XVI. és XVII. század. [Az] olasz művé­szet formaproblémái. Heti 1 óra. Szeminárium: Rembrandt. Heti 1 óra.”²⁵ Az elő­adá­sok május 8-án megkezdődtek.²⁶ Wilde 1920. november 4-én írta testvérének Bécs­ből: „Látott még két diák, akik a múlt nyáron hallgatták az előadásaimat, úgyhogy most már Pesten tudni fogja mindenki az ittlétem.”²⁷

1919. április 14-én Wilde részt vett a Művészeti Direktórium helyiségében (Déli­báb utca 35.) a bécsi volt közös és udvari gyűjtemények bizottságának megalakítása tárgyá­ban tartott ülésen. „Jelen voltak: Pogány Kálmán, Gerevich Tibor, Wilde Já­nos, Petro­vics Elek, Meller Simon, Csányi Károly és Révész Gézáné. 1. Pogány elnök bejelenti az eddig működő bizottság feloszlatását és felkéri az újonnan megbízott tagokat a bizottságban való működésre, felkéri Gerevich Tibort egyben az előadói munka elvállalására. Az új bizottság a következőképp alakult meg: Elnök: Pogány Kálmán. Tagok: Gerevich Tibor előadó, Wilde János, Petrovics Elek, Meller Simon, Csányi Károly, Antal Frigyes, Dienes László vagy Kőhalmi Béla, bécsi megbízottak: Szek­fű Gyula, Eckhart Ferenc és még egy geológus. Jegyző: Révészné Alexander Mag­­da. 2. Jegyző felolvassa azt az előterjesztést, amelyet a régi bizottság elnöke és titkára (Fraknói Vilmos és Gerevich Tibor) készítettek, akiket a bizottság Bécsbe kiküldött a kérdés tanulmányozására. Az előterjesztés bécsi követünk számára elké­szült, hogy azt a Német-osztrák Államtanácsnak terjessze fel, mint igényjo­go­sult­ságunk első indokolását és bejelentését. Pogány elnök felveti a kérdést, hogy az előterjesztés maradhat-e úgy amint van, vagy átdolgozandó-e? Az átdolgozást főleg abból a szempontból tartja kívánatosnak, hogy hangsúlyoztassék jobban az, hogy a részesedésre elvi, jogi alapunk elsősorban a közös uralkodóház ténye és így csak má­sodsorban helyezünk súlyt a magyar eredetű és vonatkozású tárgyakra. Először megállapítandó volna a részesedés általános kulcsa és azután külön az oly tárgyak jegyzéke, amelyek csupán nekünk fonto­sak. Meller, Petrovics és Gerevich hozzá­szólásai után Pogány és Wilde azt ja­vasolják, hogy készítse el a bizottság előbb pa­píron egész követelésünket, alapul véve a történeti fejlődést és egy olyan ideális kul­csot, amely ránk nézve a legkedvezőbb, amit csak remélhetünk, és csak azután men­jünk bele a bécsiekkel való bármely tár­gyalásba a kérdés részleteire vonatkozólag. A bizottság egyhangúlag megállapítja, hogy az előterjesztés átdolgozandó az elvi álláspont kiemelésével, igénybejelentésünk min­den egyes gyűjteménynél külön meg­álla­pítandó az illető gyűjtemény természete szerint. A részesedés a közös gyűjte­mé­nyek­nél a kvóta alapján, az udvariaknál a paritás alapján történjék, a levéltáraknál különböző a helyzet és ezzel a munkával sürgősen megbízatnak: Petrovics, Meller és Gerevich. Wilde kívánja, hogy az előterjesztésben disz­ting­váljunk a Habsburg javakra vonatkozó igénybejelentésünk és a közös gyűjte­mények likvidálásánál való részese­dé­sünk között. A bizottság hozzájárul.”²⁸

1919. május 1-én a Közoktatásügyi Népbiztos Meller Simon, Takács Zoltán, Po­gány Kálmán, Rózsaffy Dezső, Hoffmann Edith, Wilde János, Rónai János, Wandras­kó Bálint magasabb illetményét utalványozza.²⁹

1919. május 20-án Wilde János levelet írt³⁰ Pogány Kálmánnak a Művészeti és Múzeumi Direktórium korábbi vezetőjének.³¹ Egyrészt, mert aznap lemondott Be­rény Róbert a festészeti ügyek referense.³² Lemondásának oka az a konfliktus volt, amely az ún. művész-kataszter összeállítása kapcsán keletkezett. (2. kép) A direktó­rium elhatározta, hogy jegyzéket állít össze azokról a művészekről, akiket állami támogatásra és megbízásokra alkalmasnak tart. Ezt a jegyzéket állandóan frissíteni fogják az újonnan felbukkanó tehetségekkel. Aki nem kerül fel a jegyzékre, annak is módjában áll kiállítani és műveit értékesíteni. A jegyzéken szereplő művészek rend­sze­res állami támogatásban részesülnek.³³ A jegyzékre eredetileg 150 művészt kíván­tak felvenni, de később még 80 fővel tervezték kibővíteni, akiket rajztanárként alkal­maztak volna.³⁴ A Herman Lipót vezette Képzőművészek és Iparművészek Szak­szer­vezeteinek Szövetsége és a direktórium elképzelései a támogatott művészek kivá­lasztására vonatkozóan el­tértek egymástól. Mint Berény írta 1919. augusztus 23-án: „Május 20-án, midőn a festőművészek kataszterének megcsinálásánál demok­ra­tikus szellemű cselekvési mó­domat a Népbiztosság diktatórikus elintézési módjával sem lelkiismeretem szerint, sem a művészkollégák érdekeit szem előtt tartva – kikkel eljárási módomat előzőleg is­mertettem nyilvános ülésen, tehát szavam is kötött – összeegyeztetni nem tudtam, levontam a konzekvenciákat és írásban (mely irat máso­lata birtokomban van) le­mondottam”.³⁵ Nemes Lampérth József – aki Wilde egyik közeli barátja is volt – már 1919. május 2-án megbízást kapott a Proletár Képzőmű­vészeti Műhely festészeti szakosztálya tanári teendőinek ellátására.³⁶ Berény helyére Pór Bertalan került, mert „a baloldali mozgalmakban tapasztaltabb emberre gondol­tak, és ezt bennem vélték megtalálni.” – írta Pór visszaemlékezéseiben.³⁷ (Hasonló konfliktusok jellemezték az írói kataszter összeállítását is.³⁸) A másik Bíró Mihály kinevezése volt. Mint a Wilde ellen folytatott vizsgálat megállapította, Wilde „Bíró Mihálynak, a Képzőművészeti Főiskolára történt tanári kinevezését határo­zot­tan elle­nezte és ezért Antal Frigyes őt a forradalmi törvényszékkel fenyegette”, de az is lehet, hogy Bírónak a Közoktatásügyi Népbiztosság Képes plakát részlege élére történt kine­vezése áll a vita hátterében.³⁹

1919. június 3-án a Szépművészeti Múzeum rajzgyűjteményét „Petrovics Elek igazgató jelenlétében Meller Simon a grafikai osztály eddigi vezetője átadta Wilde Jánosnak. Wilde János a gyűjteményt, az anyag hiánytalanságára nézve az átadó ré­széről való jóhiszeműség feltételezése mellett en bloc átveszi, elvállalja a teljes felelős­séget azzal a kikötéssel, hogy az anyag teljességének ellenőrzését három hónapon belül elvégzi és az esetleges hiányokat ezen idő alatt megállapítja és beje­lenti. Petro­vics Elek igazgató. Meller Simon mint átadó. Wilde János mint átvevő.”⁴⁰ 1919. június 14. megnyílt a Műcsarnokban A köztulajdonba vett műkincsek első kiállí­tása.⁴¹ Paur Géza 1919. október 4-én kelt jelentése szerint: „A rendezés munká­jában Pogány Kálmánon kívül a két Wilde testvér vett ki tevékeny részt. A kiállítás anya­gának korszerű osztályozására lehozatták Bécsből Benesch osztrák elvtársukat, egy negyedéves wieni egyetemi hallgatót, aki a meghatározás és osztályozás munkáját, magyar kollegái szégyenére, nagy könyvhalmaz kútforrások igénybevételével, napo­kon át végezte.”⁴² 

1919. július 9-én a Közoktatásügyi Népbiztosság kinevezte az Országos Műemléki Hivatal vezetőségét, amelynek elnöke Éber László, ügyvivő építésze Lux Kálmán lett. A Műemléki Tanács elnöke Petrovics Elek, tagjai: Antal Frigyes, Csányi Károly, Kenczler Hugó, Lessner Manó, Meller Simon, Pogány Kálmán, Schoen Arnold, Wilde János.⁴³

1919. augusztus 22-én Pálffy Lajos a Budapesti m. Államrendőrség alhadnagya jelentette, hogy „Nyomozásaim során kihallgattam özv. Wilde Richárdnét, továbbá Geisz János házfelügyelőt (Horánszky u. 26.), akik egybehangzóan oda nyilatkoz­tak, hogy Wilde János ismeretlen helyre még f. hó 1-én elutazott.”⁴⁴ 1919. augusztus 24.-én a Budapesti m. Államrendőrség jelentette, hogy „Wilde Jánost feltalálni és ki­kérdezni szintén nem sikerült.”⁴⁵ 1919. szeptember 27-én Petrovics Elek felterjesz­tés­ben kéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert, Wilde Jánosnak a „mellékelt orvo­si bi­zonyítvány alapján” szeptember 25-én lejáró szabadsága 6 héttel történő meg­hosszabbítását. A szabadság megadását oly feltétel mellett javasolja, miután nevezett ellen a „tanácskormány idejében kifejtett működése miatt” vizsgálat folyik, hogy szabadsága idején a vizsgálat rendelkezésére álljon.⁴⁶ 1919. szeptember 19-én Wilde Jánost kihallgatják a „a tanácskormány alatt tanúsított magatartása tárgyá­ban”. Ld.: Függelék 1.⁴⁷ 1919. október 4-én Bárány Gerő miniszteri tanácsos, minisz­teri biztos jelentést tett a vallás- és közoktatásügy miniszternek a lefolytatott vizsgálatról. Mint írta: „Feltétlenül kompromittáltaknak kell azonban tekintenem dr. Pogány Kálmánt, dr. Antal Frigyest, dr. Kenczler Hugót (3. kép) és dr. Wilde Jánost. Mivel a most említettek irányító működést fejtettek ki a tanácskormány uralma alatt s mivel viselkedésük és cselekedeteik már a felületes szemlélőre is azt a benyomást teszi, hogy jobbára meggyőződéses kommunistákkal van dolgunk, akik nemcsak készség­gel, hanem buzgósággal szolgálták a kommunizmust s mikor ezt tették, vágyaikat és ambiciójukat, sőt talán legintimebb aspirációikat elégítették ki. Meg kell azonban em­lítenem, hogy a most említettek kommunista meggyőződése között is könnyű­szer­rel észlelhető igen nagy eltérések vannak és éppen e miatt valamennyien nem mérhetők egy mértékkel. Az is egészen valószínűnek, majdnem kétségtelennek lát­szik, hogy nevezettek egyéni correktségéhez szó alig férhet, s hogy olyan emberekről van szó, akik vagy tényleg ideálok szolgálatában állottak, vagy legalábbis azt hitték, hogy ideálok szolgálatában cselekszenek, s hogy talán egyéni ambiziójukat is ki akarták elégíteni, de semmi esetre sem gondoltak durva haszonlelésre, úgyhogy cse­lekedeteik semmi esetre sem fakadhattak ilyen alantas motívumokból. A legutóbb elmondottak különösen állanak dr. Pogány Kálmánra és dr. Wilde Jánosra, akikkel módom volt a kihallgatások során személyesen érintkezhetni, s kikről ennek követ­keztében közvetlen nyert impressióim alapján alakíthattam ki véleményemet. […] Mint művészeti és múzeumügyi derectóriumi tag szintén súlyosan compromittálva van dr. Wilde János is, aki azonban oly vezető szerephez, mint Pogány, nem jutott. Mint ember, úgy látszik, jelentéktelenebb, mint amaz, mint szakember kitűnően képzett – s talán féktelen ambiciójú, úgy látszik a dictatúra egész ideje alatt nem annyira a communismus, mint inkább szaktudománya és egyéni ambiciója érdekelte. Mint fiatal, kitűnően képzett fiatalember viselkedése és cselekedete megérdemli, hogy enyhén bíráltassék el. […] Wilde Jánosra vonatkozóan szóról szóra magamévá teszem dr. Petrovics Elek nyilatkozatát. »Figyelembe veendő Wilde megítélésénél Pogánnyal való szoros személyes barátsága, mely bizonyra sokkal járult ahhoz, hogy directóriumi tagságra vállalkozott. 2. Fiatal kora (27). 3. Politikai reserváltsága. 4. Kitűnő szellemi képességei, mely kívánatossá teszi, hogy a jövő számára megmen­tessék.« Pogány Kálmánt ugyan meggyőződéses kommunistának tartja, de „minden okom meg van arra, hogy dr. Pogány egyéni correctségét minden tekintetben kifo­gás­talannak tartsam.”⁴⁸

1919. október 21-én Petrovics Elek felterjesztésben kéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert Wilde János – „jelenleg szabadságolt segédőr” – illetményének folyósí­tására, mert augusztus 1. óta nem kap semmilyen illetményt. „Wilde úr a Tanács­kormány alatt a művészet- és múzeumi direktórium tagja, majd a közoktatásügyi minisztérium h. osztályvezetője volt. […] Tekintve, hogy a Wilde úrra vonatkozó, hozzám intézett miniszteri leiratból (1919/617) kitűnőleg, Wilde úr ismét a múzeum kötelékébe tartozó segédőrnek tekintetik, s mint ilyen ellen tétetett ellene vizsgálat folyamatba.”⁴⁹ 1919. október 20-án Pekár Gyula államtitkár értesítette Petrovics Ele­ket, illetve Wilde Jánost, hogy a „vizsgálat alatt álló Wilde János múzeumi se­gédőr szabadságának 6 héttel való meghosszabbítása iránti kérelmét oly föltétel mel­lett veszem tudomásul, hogy a szükséghez képest meghosszabbított szabadságának tartama alatt is tartozik az ellene lefolytató vizsgálatot vezető biztosnak bármikor rendelkezésre állani.”⁵⁰

1919. november 4.-én Wilde Jánost kihallgatták a Pogány Kálmán bűnügyében indí­tott vizsgálat során a Moravcsik-féle Idegklinikán, Balassa u. 6.⁵¹ Ld.: Függelék 2. A peranyagban megtalálható dr. Schuster Gyula vallomása Wilde János állapotáról.

1919. december 16-án kihallgatták Gyárfás Júliát:⁵² „Még a diktatúra előtt 10 nappal erősen állást foglalt Wilde előtte a kommunizmus ellen. […] Tudomása szerint a diktatúra alatt egyáltalán politikai megbízást nem vállalt. […] Döntő befolyású volt Wildére Pogány barátsága. […] A társadalmasítást Wilde mindig túl­zottnak tartotta. […] Beneschre vonatkozóan előadja, hogy úgy hiszi, Pogány Wilde ajánlatára hívta meg Bécsből mint kiváló szakembert és munkást. Feladata a szoci­alizált műtárgyak katalogizálása volt. […] Beszélt Wildével a kommunista elvekről, de azokat etikai szempontból Wilde mindig kifogásolta. Wilde a kommu­nisták véres erőszakoskodásait, akasztásokat etc. mindig kárhoztatta.⁵³ […] Sem Wilde, sem ő Antallal nem volt jó viszonyban. Mind a ketten kétségbe vonták a dik­tatúra mara­dandóságát. Tudomása szerint Meller is Wilde ajánlatára került az egye­temre. Nem tud arról, hogy Wilde a régi képtár és a grafikai osztály vezetését akarta átvenni. […] Felvetett kérdésre kijelenti, hogy Wilde tudomása szerint még elméle­tileg sem foglal­kozott a kommunizmussal. Gyűlésekre tudomása szerint nem járt. Arról tud, hogy Wildét a diktatúra kikiáltása Lukácsnak a kommunizmusról tartott előadásán érte. Antal és Wilde összekülönbözésére vonatkozólag megjegyzi, hogy annak alapja az volt, hogy Wilde már eleve képtelen volt Antallal együtt dolgozni, annak teljes ad­minisztratív járatlansága miatt. Személyes (privát) ellentétek is közre­játszottak. Nem akarta, hogy Antal az ő (Wilde) titkárnőjét olyan munkáért, mit az önszán­tából vállalt, gáncsolja.”⁵⁴

1920. január 2. Wilde János újabb kihallgatása a Nagy Árpád min. tan. elnök­letével és Térey Gábor, Felvinczi Takács Zoltán, Kováts Gyula min. titkárból álló bizottság előtt a Szépművészeti Múzeumban. „Dr. Wilde János kihallgatásának befe­jezése után megköszöni a bizottságnak, iránta tanúsított jóindulatát és kéri, hogy az azt vele szemben később is érvényesítse úgy, hogy ne vegye el tőle annak lehetőségét, hogy tudományával továbbra is foglalkozhasson. Eztán Térey Őméltóságához fordult avval a kéréssel, hogy ha őt netalán valamikor akaratlanul megbántotta volna, tőle bocsánatot kér. Térey Őméltósága kijelenti, hogy mindig tudott a Wilde által ellene foly­tatott intrikákról, hivatkozik sokéves közszolgálatára, mely idő alatt őt mindenki a legobjektívebb embernek ismerte. Wilde ügyét is a legobjektívebben fogja kezelni.”⁵⁵

1920. június 17. Wilde János Bécsbe érkezett.⁵⁶ Ekkor már több barátja is Bécs­ben volt, pl. Fogarasi Béla.⁵⁷

1920. július 16-án megtartja záróülését a Szépművészeti Múzeum tisztviselőinek a tanácskormány alatt tanúsított magatartásával kapcsolatban kirendelt bizottság, a­mely előterjesztést tett a vizsgálat eredményéről és a javasolt intézkedésekről.⁵⁸ Ld.: Függelék 3.

1920. szeptember 16-án Petrovics Elek megküldte a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter 1920. augusztus 20-án kelt, 70.470/1920. III. sz. rendeletét Pogány Kálmánnak és Wilde Jánosnak „a vezetésem alatt álló múzeum tisztviselőinek a úgynevezett tanácskormány kommunizmus uralma alatt tanúsított magatartásával” kapcsolatban. Az állásvesztésre ítélt Pogány Kálmánnak Petrovics az alábbiakat írta a miniszteri határozatot kísérő levelében: „A magam részéről kérem fogadja őszinte köszö­nete­met azért a buzgó munkásságért, melyet az Orsz. Magyar Szépművészeti Múzeum kötelékéből való kiválása előtt intézetünknél 11 éven át teljesített, azért az értékes tanácsadásért, melyben rövid együttműködésünk alatt szíves volt részesíteni. Kiváló tisztelettel Budapest, 1920. szept. 20. Petrovics Elek”, Wildének pedig azt, hogy a miniszter: „Tekintetességedtől a fokozatos előléptetés jogát hat év tartamára meg­vonta. Minthogy Tekintetességednek a vezetésem alatt álló intézet kötelékében való megmaradását a Miniszter Úr nem tartja kívánatosnak, rendelkezni fog a múzeumtól mielőbb leendő elhelyeztetése iránt. Az Önre vonatkozó miniszteri leiratot csatoltan megküldöm. Tisztelettel Budapest, 1920. szept. 20. Petrovics Elek.”⁵⁹

1920. szeptember 20-án Petrovics Elek felterjesztésben kérte a vallás- és közok­ta­tásügyi minisztertől Wilde illetményének folyósítását, amelyet már egy éve (1919/617) kért, de választ nem kapott, „minthogy közben az említett segédőr ellen folytatott fegyelmi vizsgálat már befejezést nyert, s dr. Wilde János állami alkalmazásban meg­maradt.”⁶⁰

1920. szeptember 29-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter közölte, hogy Wilde János illetményét 1919. augusztus 1-től újból folyósítja. Az iraton: „Átvettem. 1920. szeptember 29. dr. Wilde.”⁶¹

1920. október 4-én Wilde János, a mellékelt orvosi bizonyítványok alapján, október 1-től 6 hónap fizetés nélküli szabadságot kért, amelyet Petrovics Elek ne­vezett „egészsége teljes helyreállítása érdekében” támogatólag felterjesztett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1920. október 27-én a miniszter nevében Pekár Gyu­la államtitkár a fizetés nélküli szabadságot engedélyezte.⁶²

1921. március 19-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter utasította Wilde Jánost, hogy államorvosi felülvizsgálaton jelenjen meg „dr. Moravcsik Ernő Emil egyetemi tanár úrnak a m. kir. tudományegyetem elme- és idegkórtani klinikáján” bármely hét­köznap délelőttön.⁶³

1921. április 1-én Wilde János újabb 6 hónap fizetés nélküli szabadságot kért a vallás- és közoktatásügyi minisztertől, aki azt 1921. május 3-án engedélyezte.⁶⁴

1921. október 1-én Wilde János újabb 6 hónap fizetés nélküli szabadságot kért a vallás- és közoktatásügyi minisztertől, aki azt 1921. október 20-án engedélyezte.⁶⁵

1922. április 4-én Petrovics Elek felterjesztésben kérte Wilde János fizetés nélküli szabadságának 1922. április 1-ével kezdődően egy évvel történő meghosszabbítását „a kérvényben előadott okoknál és különös tekintettel a kérvény mellékletében foglalt nyilatkozatra”, amelyet a miniszter 1922. április 20-án engedélyezett.⁶⁶ Ld.: Függelék 4.

1922. október 18-án a vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratban közölte Petrovics Elekkel, hogy Wilde Jánost a VIII. fizetési osztályba, az „Országos Ma­gyar Gyűjtemény­egyetem létszámába” kinevezte és szolgálattételre továbbra is a Szépmű­vészeti Mú­zeum­ba osztotta be.⁶⁷ 1922. december 4-én a vallás- és közokta­tásügyi miniszter értesítette Petrovics Eleket, hogy Wilde Jánost az „5352/1922. elnöki számú rendeletével […] mint az Országos Magyar Gyűj­teményegyetem VIII. fizetési osztályú tudományos tisztvi­selőjét az 1922. évi XIX. t. v. 11. § VI. pontja alapján végelbánás alá vonta [„VI. Az intézetek személy­zetének összlétszámba való egyesítése (4. § utolsó bekezdése) alkal­mával a vallás- és közoktatásügyi miniszter a tudo­má­nyos tisztviselői karra vonatkozólag az illető tisztviselők tudományos és szolgálati érdemeire való tekintettel rangsort készít­tet és itt az esetleges helyes­bítéseket foga­natosítja. E rangsor megállapítása alkal­mával a vallás- és közok­tatásügyi miniszter a személyzet bármely tagját szabályszerű elbánás alá von­hatja.”]. Petrovics Elek 1922. december 29-én felterjesztette a minisz­tériumnak Wilde „vétívét”; Wilde János részére a 16.000 K végkielégítés kifizetése meg­történt.⁶⁸

 

 

Függelék

 

1. Wilde János kihallgatása a Tanácskormány idején viselt magatartása ügyében elrendelt vizsgálat során. Budapest, 1919. szeptember hó 19-én.⁶⁹

 

Felvétetett Budapesten, 1919. szeptember hó 19-én az Orsz. Szépművészeti Múzeum tisztviselőinek a tanácskormány alatt tanúsított magatartása tárgyában. Jelen vannak dr. Bárány Gerő min. tanácsos, mint biztos és Kováts Gyula min. titkár, jegyző­könyv­vezető és d. Wilde János szpm. Múzeumi segédőr.

Dr. Wilde János a feltett kérdésekre a következőket adja elő:

A tanácsköztársaság kezdetekor segédőr voltam a Szépm. Múzeumban, ahol kollégáimmal és ügykörömmel teljes mértékben megelégedett voltam. Az új rezsim a művészeti és múzeumi ügyek intézését Pogány Kálmán dr. kollégámra és bará­tomra, mint ügyosztályvezetőre bízta, aki maga mellé tanácsadóul egy 4 művészből (Berény Róbert, Ferenczy Béni, Kozma Lajos és Lessner Manó) álló direktóriumot nevezett ki. Antal Frigyes dr. – aki Pogány állását magának am­bicionálta – követelte Pogánytól, hogy ő is, mint művészettörténész tag, szintén fölvétessék a direk­tóriumba. Ezt Pogány nevezett összeköttetései miatt megaka­dá­lyozni nem tudván, engem kért föl, hogy ismerve Antal szélsőséges elveit, melyek az előttünk egyedül fontos területen, a múzeumi ügyekben esetleg igen károsan érvényesültek volna, mint mérséklő és visszatartó elem magam is vegyek részt a direktóriumban.⁷⁰

Ezt én el is vállaltam, Szépm. Museum érdekeit legfőképpen szem előtt tartva. Úgy tekintettem ezt, mint egy nagy áldozatot, amit a Szépművészeti Múzeum veze­tősége részéről tapasztalt jóindulat motivált.

Amíg Pogány Bpesten tartózkodott, aktív részem nem volt az ügyek intézésében, mivel Pogány a múzeumi ügyeket teljesen önállóan vezette. F. é. április hó végén Pogány bevonult a vörös hadseregbe, helyét Lukács népbiztos megbízásából Antal Frigyes foglalta el. Pogány elmenetelekor lelkemre kötötte, hogy a Sz. Múzeum érde­keit igyekezzem megóvni. Petrovics Elek, a múzeum igazgatója ugyancsak ebből a szempontból örült annak, hogy a direktóriumban tovább is részt veszek. (Később ilyen irányú kérelemmel is fordult hozzám.) Az együttműködés Antallal részben sze­mélyi, részben tárgyi okokból végtelenül nehéz és áldozatteljes volt. Június elsején, mikor arról volt szó, hogy Antal a pol. viszonyok miatt állásától megválik és kül­földre utazik, átmenetileg helyettes osztályvezetői megbízást kizárólag múzeumi ügyekre nyertem anélkül azonban, hogy Antalnak Pogányt helyettesítő ügykörét ez érintette volna. Utalványozási jogom nem volt és tényleg nem utalványoztam. Június 21-én igen izgalmas formában összevesztem és szakítottam Antallal és még aznap bejelentettem Lukács népbiztosnak, hogy az ügyosztály vezetését illető mindennemű működéstől végleg és visszavonhatatlanul visszavonulok. Ettől a pillanattól az ügy­osztály küszöbét át nem léptem.

Mikor Lukács népbiztos (Antallal elégedetlen) az ügyosztály újjászervezésére taná­csomat kérte, annak kizárólagos vezetőjéül mint egyedül alkalmast, Nagy Árpád min. tanácsost ajánlottam.

Requirálásokban április hó folyamán részt vettem, a részvételt a múzeumi tisztsé­gemmel járó kötelességemnek tartottam. Ebből semmiféle illetéktelen előnyt vagy hasznot magamnak nem szereztem.

A szocializált műtárgyak kiállításának rendezésében közreműködtem, melyért Petrovics Elektől elismerésben is részesültem. Tartottam tisztán szakirányú előadást a bölcsészeti karon 4 héten át, mint ideiglenesen megbízott előadásokat. Irodalmi működést (propaganda) felszólítás dacára nem fejtettem ki.

A diktatúra alatt kifejtett minden működésem rám nézve rendkívüli anyagi hasz­not nem jelentett. Sőt, egyezer koronás ajándékot vásároltam a múzeum részére a fizetésemből.

A Rembrandt kép eltűnésére vonatkozóan megjegyzem,⁷¹ hogy tudomásom szerint (mit Kenczlertől nyertem) ő népbiztossági felhatalmazást kapott arra, hogy a legértékesebb képeket biztonságba helyezze. A kép eltüntetése e célból történt.

A tanácsköztársaság kikiáltása előtt – ami a legváratlanabbul ért – soha semmi­nemű kommunista irányú megbeszélésen, amely a későbbi tevékenységemre utalna, nem vettem részt, sőt mint kollégáim igazolhatják, a bolseviki rendszert legnagyobb kifogásokkal, főleg ethikai részét illettem.

Nem vallom magam kommunistának, mindenkor mindennemű politizálástól távol állottam, politikai pártnak tagja nem voltam. Különös kapcsolat kommu­nis­tákhoz soha nem fűzött. Ha a diktatúra alatt kifejtett viselkedésem mégis ezt a látszatot keltené, annak személyi körülményben van az oka: mikor az engem érdeklő kulturális ügyek intézését Pogány Kálmánra bízták, ebben olyan garanciáját láttam annak, hogy azok az általam is helyesnek vallott irányban fognak haladni, hogy fel­szó­lítására, ha következetese akartam lenni, a segédkezet neki meg nem tagadhattam.

Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy mindazzal, amit tettem, a nemzeti kultú­rának ügyét szolgáltam és hivatali fogadalmammal ellentétbe sohasem kerültem.

 

2. Wilde János kihallgatása a Pogány Kálmán ellen indított vizsgálat során. 1919. november 4.⁷²

 

Én a proletárdiktatúra alatt régi állásomat töltöttem be; azonkívül tagja voltam a műtárgyakat társadalmasító bizottságnak, továbbá művészeti és múzeumi direk­tó­riumi tag voltam. Én terheltet egyetemi hallgatókorom óta ismertem. Terhel­tet nem ismertem kommunistának, mert csak hivatalos ügyekben érintkeztem vele, mindig csak kizárólag múzeumi és művészeti szakkérdésekről tárgyaltunk.

A múzeumi és művészeti direktórium nem volt egyéb, mint a vallás- és közok­tatásügyi minisztérium egyik ügyosztálya, jobban mondva tanácsadó szerve, a direk­tórium elnöke egyben ezen ügyosztály vezetője is volt. A direktórium rendeltetése az volt, hogy a művészetet minél nagyobb nívóra emelje és a kultúrát terjessze. A direktórium kizárólag a művészet érdekeit szolgálta. A magyar művészetnek már régi kívánsága volt az, hogy a művészet és művészek ügyeit ne laikus adminisztratív egyének, hanem művészek intézzék. A művészeknek ezen régi óhaját valósították meg akkor, mikor a direktóriumot alakították.

Tagja voltam annak a társadalmasító bizottságnak is, mely az ország területén magántulajdonosoknál és elhagyott palotákban talált muzeális értékkel bíró tárgya­kat összeszedte és az illetékes művészeti intézetekbe leltár mellett beszolgáltatta. Ez csak azért történt, hogy megvédjék az ország területén levő művészeti tárgyakat. Legerősebb meggyőződésem, hogyha ez a bizottság nem szedte volna össze a műtár­g­yakat, úgy az országot nagy kár érte volna, mert elvesztek volna, s még azt a célt is szolgálta, hogy közgyűjteményben megmaradjanak, mindenki által hozzáférhetővé tétessenek, tehát a kultúra terjesztése is eléretett ezáltal. A múzeumi és művészeti direktórium elnöke volt dr. Pogány Kálmán. A társadalmasító bizottság által össze­gyűjtött képek és műtárgyak közül senki nem tulajdonított el egyet sem, azok megmaradnak és leltár mellett tulajdonosaik által átvehetők. Csak egy kis magyar festmény veszett el a kiállítás alatt a Műcsarnokból, azt is a nézőközönség közül egy ismeretlen vitte el. Nemcsak hogy nem vett el dr. Pogány a képek közül, hanem még ő is beszolgáltatta a gyűjteménybe minden muzeális értékű saját tárgyát.

Terhelt korrekt és jellemes ember, kizártnak tartom, hogy valamely törvényellenes dolgot követett volna el. Előadom azt, hogy annyira ideális cél vezette a proletár­diktatúra alatti működésében, hogy mielőtt a műkincsek összegyűjtése megtörtént, saját pénzén fogadott fel katonákat a műkincseket tartalmazó paloták őrzésére. Ugyancsak terhelt volt az, ki az első forradalom után megszervezte a múzeumok őr­zé­sét, úgy hogy terheltnek minden gondolata csak egy volt, a műkincsek fenn­tartása és megőrzése.

Előadom még, hogy a kommün bukása után nagyon sok műgyűjtő hálás kö­szö­netét fejezte ki terheltnek, amiért a műkincseket megmentette, pl. gr. Andrássy Gyu­la, gr. Niczky Andrásné, br. Kohner Adolf, dr. Perlmutter, dr. Balassa stb.

Egyebet előadni nem tudok.

Felolvasás után helybenhagyólag aláíratott.

 

3. A Szépművészeti Múzeum tisztviselőinek a tanácskormány alatt tanúsított magatartásával kapcsolatban a VKM miniszter 188677/1919. B. XVII. sz. rendeletével kiküldött fegyelmi bizottság 1920. július hó 16-án de. tartott záró ülése.⁷³

 

Nagy Árpád min. tanácsos, elnöklete alatt jelen vannak Bárány Gerő min. tanácsos, Térey Gábor, Felvinci Takács Zoltán, Rácz Kálmán min. osztálytanácsos.

 

Elnök ismerteti a Dr. Wilde János segédőr fegyelmi ügyét: az ellene felmerült vádak a következők: meggyőződéses kommunista, a múzeumi ügyosztály helyettes vezetője volt, a direktóriumban aktíve is élénken működött, egyetemi előadói megbí­zást kapott, a műemlékek megrongálásában részes.

A vizsgálat folyamán Wilde tagadja, hogy meggyőződéses kommunista lett volna. Azt állítja, hogy Pogány felszólítására vállalta a szocializáló bizottsági tagságot, ugyan­csak Pogány távozásakor helyettes osztályvezetői tisztet vállalt, egyetemi elő­adásaiért 2000 K tiszteletdíjat kapott, a művészeti direktóriumban, mint tag mű­ködött. Nem igazolódott be, hogy részt vett volna a millenniumi emlékmű rongálá­sában és hogy előre készült volna erre a szerepre. Csak mint gyenge idegzetű em­berre nagy hatása volt Pogány felszólításának, s így vállalkozott erre a szerepre. Az is bebizonyult, hogy a kommunista elveket etikai szempontból állandóan kifo­gásolta és kárhoztatta. Hogy nem valami nagyon vállalkozott a kommün alatt vállalt állá­sainak ellátásához, kitűnik abból is, hogy június hó végén már lemondott állá­sáról, illetve szabadságoltatta magát betegség címén; ettől kezdve szerepet nem játszott. Hogy az egyetemi előadói tisztet elfogadta, az érthető, régi vágya volt tárgyából a műtörténetből előadásokat tartani, ezért nagy ambícióval is fogott hozzá. Egyébként Wilde egyéniségéről tiszta képet adott vallomásában dr. Schuster Gyula egyetemi tanársegéd, aki már 1911-ben ismerte, és azóta kezelte. 1918-ban dr. Schuster úgy találta, hogy Wilde nincsen lelkileg egyensúlyozott állapotban és má­niás zavart­ság­ban szenved. A bolsevizmus kitörésekor a psychosis jelei mutat­koztak rajta és mániás állapota kulminált, midőn egyetemi előadásokat tarthatott; Wilde vallo­má­sában mentségére hozta fel, hogy művészeknek és múzeumi emberek­nek katonai szolgálat alóli felmentését mindenkor javasolta. Bíró Mihálynak, a Kép­ző­művészeti Főiskolára történt tanári kinevezését határozottan ellenezte és ezért Antal Frigyes őt a forra­dalmi törvényszékkel fenyegette.

Mentségére szolgál, hogy különös anyagi előnyt nem élvezett, mindössze rendes fizetést és a 2000 K-át kapta egyetemi előadói díjul. A művásárlásokban Petrovics igazgató meghallgatása nélkül járt el, amely fegyelemsértés neki mint fiatalabb tiszt­viselőnek még inkább terhére írható. Térey igazgató úrnak a kommün alatt a Tör­ténelmi Képcsarnokhoz való áthelyezése ügyében azt hozza fel, hogy azért tette, mert tudomása szerint több magasabb tisztviselőt el akartak küldeni akkor a szol­gálatból, s ennek Téreyre nézve való elkerülése végett tette meg az áthelyezésre vonat­kozó propozícióját. A millenniumi emlékmű rongálásában nem volt része. Hogy a szocializálásban mindjárt az első napon a Herzog-féle gyűjteménynél részt vett, azért tette, hogy a gyűjtemények ki ne fosztassanak és külföldre ne kerüljenek. A szoci­alizáló bizottság elnöke Pogány volt, és ő csak parancsra járt el.

Összegezve mindezeket: Wilde hibáztatható, mert szerepet vállalt. Erre mint fiatal ember nem volt hivatott és elháríthatta volna ezt a szereplését. Bizonyára magáévá tette, ha nem is meggyőződésből, de konjunktúrából az új eszméket, amire őt főleg beteges egyénisége tette fogékonnyá. Bár az orvosi vélemény szerint régebben sokszor egészen önkívületi állapotban volt, azonban mégis bizonyos fokig beszámítható és büntetésre méltó. Állásvesztéssel való büntetését elnök nem ajánlja, mert másnak befolyása alatt állott, effektív károkat nem okozott, korán lemondott állásáról. Elnök indítványozza, hogy Wilde a fokozatos előléptetéstől öt-hat évre megvonassék, egyben más intézethez áthelyeztessék.

Hosszas eszmecsere után a bizottság egyhangúlag elhatározza, hogy dr. Wilde Jánost azon fegyelmi vétségéért, hogy a művészeti és múzeumi ügyosztály helyettes osztályvezetői tisztségét elvállalta, továbbá, hogy egyetemi előadói megbízást vállalt, a szocializáló bizottságban aktíve részt vett, s a művészeti és múzeumi direktórium által eszközölt művásárlásokban főnökének, a múzeum igazgatójának meghallgatását mellőzve járt el, s ezzel a köteles szolgálati fegyelem ellen vétett: a fokozatos elő­lép­tetéstől 6 évre megvonassék s ezenkívül kívánatosnak tartja a bizottság, hogy jelenlegi működése helyéről a Szépművészeti Múzeum szolgálatából eltávolíttassék, és képzettségének megfelelő más intézménynél nyerjen alkalmazást. A fegyelmi ítéletet megelőzőleg pedig: tekintettel arra, hogy dr. Schuster Gyula egyetemi tanár­segédnek, Wilde kezelőorvosának szakvéleménye szerint Wilde már közel egy évti­zede nem teljesen beszámítható,⁷⁴ állapota államorvosilag sürgősen felülvizs­gálandó volna, s annak eredménye esetén ő szabályszerű eljárás alá veendő.

 

4. Dr. Karl Graf Khuen-Belasi levele a vallás- és közoktatásügyi miniszter­nek, Grusbach, 1922. március 23.⁷⁵

 

Mint Max Dvorák professzor gyermekeinek gyámja az alábbi keresettel fordulok a tisztelt magyar királyi oktatásügyi és kultuszminisztériumhoz.

Doktor Wilde János, a budapesti Szépművészeti Múzeum asszisztense nem csak tanítványa, hanem közeli barátja is volt az előző évben elhunyt Dvorák professzor­nak. Az atyaként szeretett tanár és mester iránti odaadó hűségből és hálából, valamint a gyermekei iránt érzett szeretetből kifolyólag azonnal késznek mutatkozott arra, hogy dr. Swobodával, Dvorák asszisztensével a hagyatékot feldolgozza. Én magam szívesen vettem ezt a baráti és valóban megindító önzetlenséget (mivel semmiféle honoráriumot nem volt hajlandó elfogadni), nem csak azért, mert Wilde, ugyanúgy, mint Swoboda, tanára iránti szeretetből ingyen csinálja, hanem amiatt is, mert az utolsó időkben aligha állt bármely diákja – személyes és tudományos szem­pontból is – a szegény professzorhoz közelebb, mint dr. Wilde. A nővéremmel együtt az utolsó pillanatig a jelentős tudós mellett álltak, amikor emmahofi kasté­lyomban kilehelte lelkét.     

Dr. Wilde és én még Dvorák életében korrigáltuk a nemrégiben megjelent, id. Pieter Breughelről szóló pompás kötetet. Dr. Wilde minden kérdésben Dvorák bizal­masa volt és a professzor asszisztensén, Swobodán kívül nem ismerek senkit, aki annyira alkalmas volna a hagyaték feldolgozására, mint Wilde. Sőt, úgy vélem, hogy bizonyos pontokon Wilde pótolhatatlan volna számunkra.

A hagyaték, amely nagy örömünkre hála Istennek sokkal nagyobb, mint remélni mertük, nagy rendetlenségben van és kivételesen nagy munkát igényel.

Ennek jelentőségére bizonyára nem kell szót vesztegetnem. Hiszen a tisztelet­reméltó magyar királyi oktatásügyi és kultuszminisztérium már egyszer teljes meg­értést tanúsított, amikor valóban példaadó szeretetreméltósággal és soha meg nem köszönhető előzékenységgel hozzájárult dr. Wilde Úr szabadságos kérelméhez.

A hagyaték fentebb elővezetett, örömteli nagyságából fakadóan ez a munka még nem ért véget, noha dr. Wilde és dr. Swoboda a legmegindítóbb és legszorgalmasabb igyekezettel adták át magukat neki. Mindketten, főként Wilde, szinte az egészségük veszélyeztetésével, ami engem két ízben is arra indított, hogy minden baráti ener­giám igénybe vételével dr. Wildét a gyógyulás útjára tereljem, míg aközben is munká­jának szentelte magát.

Wilde olyan mértékben beledolgozta magát az anyagba (már az írás kiol­vasásának meg­tanulása is sok időt vett igénybe), és különösen a munkának egy bizo­nyos részébe, amelyet ő vett magára, hogy ha másra kellene bíznunk, az az idei év szinte min­den eredményének elvesztésével járna. Hiszen az új munkatársnak az ele­jéről kellene kez­denie mindent. Ezáltal a hagyaték feldolgozása ismét késedelmet szenved­ne.

Dvorák tisztelőinek nagyszámú és lelkes közössége már türelmetlenül várja ennek a kultúrkincsnek a megjelenését, s már többször interpelláltak a hosszú várakozási idő miatt. A hátramaradottaknak, az özvegynek és két leánykájának, akik teljesen vagyontalanok, anyagi okok miatt is nagyon fontos lenne, hogy a hagyaték minél előbb megjelenhessen. S ha dr. Wilde nem tud tovább velünk dolgozni, az vélemé­nyem szerint nagyon jelentős csúszással járna, jelenleg teljesen tanácstalan lennék.

Ezért a tisztelt királyi oktatásügyi és kultuszminisztériumhoz a következő alá­za­tos kéréssel fordulok:

Először is a minden ismeretét a tudomány szolgálatába állító nagy tudós özvegye és két kedves, gyámságomra bízott kisleánya iránti puszta emberi jóságból a családot gazdaságilag is segítse.

Másodszor: a tudomány kedvéért (hiszen ebben az esetben a tudomány és a kultúra javairól van szó, amelynek értéke és jelentősége messze túlmegy Közép-Európa határain) járuljon hozzá, hogy dr. Wilde János, a budapesti Szépművészeti Múzeum asszisztense még egy év szabadságot kaphasson.

 

Grusbach, 1922. március 23.

 

                                                            Hessky Orsolya fordítása

 

---

Jegyzetek:

 

1 Jelen forrásválogatást Bardoly István (Forster Központ) állította össze, a német szövegeket Hessky Orsolya (Szépművészeti Múzeum – MNG) fordította, ezúton szeretnénk neki megköszönni szíves közreműködését. (– a szerk.)

2 SzM Könyvtár, Wilde-hagyaték.

3 SzM Irattár, 1918/539. – Az irat hátlapján: 1918. október 8. Petrovics kérte, hogy a Hoffmann Edith kinevezésével megürülő szakdíjnoki javadalmat Wildének folyósítsák „fizetéstelen segédőrré való kinevezése mellett”.

4 Vasárnapi Ujság, 1918. szeptember 22. 542. – az azonosítást Wilde Ferenc végezte el, amint azt egy kis feljegyzése tanúsítja. SzM Könyvtár, Wilde-hagyaték.

5 SzM Irattár, 1918/774.

6 Uo., 1918/820.

7 Közli: József Farkas: Álmok és tények. Magyar írók a demokráciáról és nemzeti kérdésről a Monarchia felbomlása idején. Budapest, 2001. 48–49.

8 Uo., 274–276.

9 SzM Irattár, 1918/857. Az ügyirat mellett: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium leirata egy személynek a bizottságban történő részvételről, 1918. november 13.; Wilde János elszámolása a november 15–20. közötti Bécsben tartózkodásának költségeiről. 1918. december 5.

10 A monarchia levéltári öröksége. A Badeni egyezmény létrejötte (1918–1926). Szerk. Ress Imre. Budapest, 2008. 8–9.

11 Tagdíjfizetési felszólítás és befizetési bizonylat. SzM Könyvtár, Wilde-hagyaték. – Ld. még: József Farkas: Adalék az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége tevékenységéhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 71. 1967. 206–207.

12 SzM Könyvtár, Wilde-hagyaték.

13 Gerelyes 1967. 15., 317. Ezt Pogány Kálmán is megerősítette vallomásában, de tagadta, hogy befolyásolta volna Wildét abban, hogy részt vegyen a szocializálásban. BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 179. – Ld. még: Kassák Lajos: Egy ember élete. Budapest, 1983. II.: 487–489., 493–494.

14 Lessner Manó (1884–1944?) építész. A müncheni Technische Hochschule hallgatója volt. Orbán Ferenc építész irodájában dolgozott. A Tanácsköztársaság idején a Műegyetem Városépítési és Tervezési Tanszékének élére került. 1919 után magántervező; munkaszolgálatban halt meg Nyugat-Ausztriában. Ferenczy Béni és Wilde János közeli barátja volt.

15 Kozma Lajos (1884–1948) építész.

16 Gerelyes 1967. 13., 16., 91.

17 Művészeti és múzeumi direktórium. Pesti Hírlap, 1919. április 11. 7.

18 Kenczler Hugó (1884–1922) művészettörténész. 1907-ben doktorált a Budapesti Tudományegyetemen Pasteiner Gyulánál, majd a berlini egyetemen Heinrich Wölfflin tanítványa volt. 1911-től a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott fizetés nélküli gyakornokként. 1918 októberében a Szépművészeti Múzeumba helyezték át. Aktív tagja volt a Galilei Körnek. A Tanácsköztársaság idején elsősorban a múzeumok átszervezését irányította. Egy ideig Budapesten bujkált, majd Bécsbe emigrált, utóbb Prágában, Berlinben élt. 1922-ben Kassára költözött, ahol állást remélt a múzeumban, itt érte a halál. Ld.: Gosztonyi 2014. 38–41.

19 Csányi Károly (1873–1956) építész, művészettörténész, egyetemi tanár, az Iparművészeti Múzeum munkatársa, 1919-től 1934-ig igazgatója.

20 Csermelyi Sándor (1881–?) bölcsészdoktor, 1909-től az Iparművészeti Múzeum munkatársa, a Ráth György Múzeum megbízott igazgatója.

21 Layer Károly (1878–1937) művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum munkatársa, 1934–1937 között igazgatója.

22 Gerelyes 1967. 38.

23 Kiss 1960. 131–132.

24 Gerelyes 1967. 119.

25 Gosztonyi 2014. 79., 91.: 120., 121. jegyzet, valamint Pesti Napló, 1919. április 7. 7.

26 Pogány Kálmán az ellene 1919–1920-ban folytatott vizsgálat során elmondta, hogy Kármán Tódor megkérdezte tőle, gondol-e valami reformra az egyetemen, mire ő a művészettörténet tanszék megfelelő betöltését javasolta. „Meller kinevezésében volt befolyása? Pogány: Az egyetemre egy olyan embert neveztek ki tanárnak, aki szorosan nem tartozott ahhoz a szakmához. Később az történt, amikor megüresedett az egyetemes művészettörténeti tanszék, akkor ezt megkapta egy classica archaeologus, Hekler Antal. Hekler Hampel halálakor pályázott is, de az állást más emberrel töltötték be, kinek más szakmán volt katedrája, melyet átminősítettek classica archaeologia katedrává. Ennek dacára kinevezték erre a régi művészeti katedrára és amikor Pasteiner katedrája megürült, mely voltaképpen az újabb kori művészettörténet katedrája volt, ezt betöltötték Heklerrel. Ezt helytelennek tartottam és helyreigazítani akartam. Hekler rendelkezési állományba helyezésébe befolyt? Pogány: Ez Kármán Tódor munkája volt, kit csak a diktatúra ideje alatt ismertem meg. Családjának más tagját ismertem. Hekler akkor még nem volt elmozdítva, mikor Kármán hivatott ebben az ügyben, akkor mondtam, legalkalmasabbnak Mellert tartom. Hallottam, hogy Hekler nagyon méltatlankodott.” BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 155–156. – Amikor 1879-ben elhunyt az egyetemes történelem tanszék vezetője, Somhegyi Ferenc, Trefort Ágoston miniszter elhatározta, hogy e tanszéket három részre (ó-, közép- és újkor) választja szét. Az ókori történelem tanszékét, Trefort hathatós támogatásával, Hampel József, az archaeologia magántanára kapta meg 1881-ben. 1891-ben azonban átment az érem- és régiségtani tanszékre. (Ugyanezt az utat járta be Kuzsinszky Bálint is, aki 1914-ben, Hampel halála után került az ókori történelem tanszékről az érem- és régiségtani élére.) Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar története 1635–1935. Budapest, 1935. 527–528., 588. – A lefolytatott vizsgálatot vezető Bárány Gerő 1919. október 4-én a miniszternek szóló jelentésében azt írta Meller kinevezéséről: „Dr. Meller Simon szépművészeti múzeumi igazgató-őr viselkedése és működése, ha talán annak célzatos beállítása, hogy a dictatúra alatt egyetemi tanári megbízást, illetőleg kinevezést kapott, az ellenkező látszatot is keltheti, teljesen correct s így kifogás alá nem vonható volt. Dr. Meller Simon köztudomás szerint kiváló tudós, akinek azonban annak idején nem sikerült magát magántanárrá habilitáltatnia. A művészettörténelmi tanszéknek a múlt évben – még a királyság idején – történt betöltése alkalmával a tanszékre ő is pályázott, de eredményt akkor sem ért el. Úgy tudom, nemcsak az érdekében beadott különvélemény tartotta őt érdemesnek egyetemi tanszékre, hanem riválisa is, aki a művészettörténelmi tanszékre tényleg kineveztetett: dr. Hekler Antal is érdemesnek tartotta őt arra, hogy az említett tanszék megoszlása esetén Meller töltse be a modern művészettörténelem tanszéket. Általában úgy lájuk, hogy hozzáértő tudományos körökben mindenképpen érdemesnek és alkalmasnak tartják Mellert a művészettörténelem, illetőleg a modern művészettörténelem tanszékére. Ilyen előzmények után alig eshetik kifogás alá, hogy elfogadta a tanári kinevezést, mely kinevezésnek érdekében – vallomása szerint – »lépéseket nem tett, s amit mindig ideiglenesnek tekintett«. Ha nem tévedek, Excellenciád is végleg elintézettnek tekinti dr. Meller Simonnak ezt a vállalkozását, mennyiben egyetemi tanári kinevezésének érvénytelenné válása után őt előbbi állásába – még a vizsgálat megejtése előtt – visszahelyezni méltóztatott. Különben bátor vagyok megemlíteni azt is, hogy dr. Meller Simon reám nemcsak a komoly tudós benyomását tette, hanem egy mindenképpen érett és higgadt férfi benyomását is keltette, aki fiatalos éretlenséggel, avagy sértett ambitióknak álutakon, a conjunkturák felhasználásával való kielégítésével jogosan és komolyan valóban nem vádolható.” BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 115–116.

27 MNG Adattár, 20151/1979/31/25.

28 A monarchia levéltári öröksége 2008. i. m. 67–68.

29 SzM Irattár, 1919/260.

30 MTA BTK Művészettörténeti Intézet, Adattár, MKCS–C–I–103/66.1. Ld. a teljes levelet: Végh János: Wilde János levelezéséből (1916–1919) c. tanulmányában az Enigma jelen, tripla számában.

31 Pogány Kálmánt 1919. április 24-én kinevezték a keleti hadsereg parancsnokság zászlóaljparancsnokává, ezért az ügyek intézését Antal Frigyes vette át, 1919. július 29-ig, amikor is Lessner Manó lett a Közoktatásügyi Népbiztosság Művészeti és Múzeumi osztályának a vezetője. Gerelyes 1967. 141., 271.

– A Tanácsköztársaság utáni vizsgálatok egyik gyakran visszatérő kérdése volt, hogy vajon Pogány kommunista volt-e vagy nem; a többség őt és Antal Frigyest egyértelműen annak tartotta. Talán érdemes egy olyan tanú vallomását is idézni, aki nem árgus vizsgálóbírók előtt tett vallomást 1920-ban, és fenntartotta véleményét 1934-ben is. „A frontra egy barátommal mentem ki, aki az előbb említettekkel együtt a háború hírére állt be a vörös hadseregbe. A világháború alatt tartalékos százados, most ezredparancsnok lett. Egyszerű, hűséges, kemény ember, aki nem is annyira valami végiggondolt tudatos meggyőződésből, hanem tisztára ösztönből, becsületből állt mellénk. Az ilyen derék, puritán emberek csatlakozása gyakori jelenség volt. Mi egy világ ellen harcoltunk, amely milliók rabszolgaságát, a gazdasági erők megalázó hegemóniáját jelentette, amelyet a háború szült, harcoltunk ennek a világnak a visszatérése ellen, az elnyomottak, a megbecstelenített milliók jobblétéért. Mindenki csak két választást látott: fehérnek vagy vörösnek lenni. A tisztességesek, az áldozatkészek, az értelmesek, a lelkesedésre képesek alig kivétellel a diktatúra mellett döntöttek, még abban az esetben is, ha azelőtt kétségeskedtek.” Sinkó Ervin: Az út. Naplók 1916–1939. Budapest, 1990. 93. Sinkó kulcsregénye, az 1934-ben írt Optimisták Borsi Kálmánját Pogányról mintázta, akiről le is írta: „nem volt kommunista”. Sinkó Ervin: Optimisták. Novi Sad, 1965. II.: 365.

32 Kontha Sándor: Két művész a Tanácsköztársaságban. Ars Hungarica, 7. 1979. 95–96.

33 Pór Bertalan: Emlékezés 1919-re. Szabad Művészet, 3, 1949, 2–3. 84–85.; Körner Éva: Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság képzőművészeti intézkedései. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1951. (1952) 103.; Pór Bertalan visszaemlékezése: Kiss 1960. 142–143.; Magyar művészet 1890–1919. Szerk. Németh Lajos. Budapest, 1981. I.: 617–618. (Aradi Nóra).

34 Pór Bertalan visszaemlékezése: Kiss 1960. 143.

35 Kontha 1979. i. m. 96. – A szakszervezetek és a direktórium, illetve a két szervezetet összekötő művészek ellentétéről ld. még: Rippl-Rónai József emlékezései. Beck Ö. Fülöp emlékezései. Sajtó alá rend. Farkas Zoltán. Budapest, 1957. 322–323.

36 Kiss 1960. 94.

37 Pór Bertalan visszaemlékezése: Kiss 1960. 142.

38 Kassák 1983. i. m.  II.: 559–560., 564–567.

39 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 221–223.; Kővágó Sarolta: Bíró Mihály (1886–1948). Párttörténeti Közlemények, 32, 1986, 1. 170.; ezt megerősíti Wildének egy Bécsből írt levelének részlete is: „A falak tele vannak Bíró Mihály választási plakátjaival. Itt még szemsértőbbek és ocsmányabbak mint otthon annak idején.” Wilde János – Wilde Ferencnek, 1920. október 7. MNG Adattár, 20151/ 1979/31/16.

40 Gerelyes 1967. 198. és 246–247. – Hoffmann Edith vallomásából, 1920. január 2.: „A diktatúra harmadik vagy hatodik napján kaptam meg a metszetgyűjteményt. […] Pogány, Wilde, Antal együtt Meller szobájába mentek s aztán mondták.” Hoffmann Wildével beszélt arról is, hogy mi lesz, ha Meller az egyetemre megy. „A szoborgyűjteményt megtarthatja, de a grafikai gyűjteményt át fogja adni. Ennek módozatairól beszéltünk még a Károlyi kormány alatt Wildével, és arról, hogy megosztjuk.” BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 148.

41 A köztulajdonba vett műkincsek első kiállítása. Előszó: A Műtárgyakat Társadalmasító Bizottság. Budapest, Közoktatásügyi Népbiztosság, 1919. 99 p. – ld. még: F. Z. [Farkas Zoltán]: A köztulajdonba vett műkincsek első kiállítása. Vasárnapi Ujság, 1919. július 29. 297.

42 Gerelyes 1967. 343. – 1919. május 9-én a Közoktatásügyi Népbiztosság művészeti és múzeumi politikai megbízottja közli a bécsi magyar követtel, Bolgár Elekkel, hogy „Benesch Ottó bécsi lakos műtörténész, aki a magántulajdonban lévő műtárgyak szocializálása körüli munkálatoknál igen értékes tevékenységet fejt ki, a Szépművészeti Múzeumnál fog alkalmazást kapni.” Kéri, hogy biztosítsák Budapestre történő visszautazását, hogy ingóságait magával hozhassa, és amíg Bécsben van, levelezését Budapesttel. Gerelyes 1967. 156. – Alig egy évvel később azt írta Wilde: „Benesch a Hofmuseum régi képtárához került, mint fizetéses volontaire és kinevezik asszisztenssé, mihelyt meglesz a diplomája (kb. tavasszal). Tehát mégsem olyan rossz választás volt ő részünkről a múlt nyáron…” és „Tegnap találkoztam először Beneschsel is és a nap folyamán sokat voltam vele együtt. Tényleg lesült és meghízott, érdekeseket is mesél, de emberileg úgy találom, a tavaly nyarán érte el a csúcspontját; itt megint teljesen belelendült a törtetésbe.” MNG Adattár, 20151/1979/31/16. és 17.

43 Forster Központ, Tudományos Irattár, MOB-iratok, 1919/149.

44 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 9.

45 Uo., 11.

46 SzM Irattár, 1919/575.

47 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 97–99. – a kihallgatási jegyzőkönyvből idézett: Szabó Júlia: Pogány Kálmán, tudománytörténetünk elfelejtett alakja. [1973] In: Szabó Júlia: Utak és tanulságok. Válogatott művészettörténeti tanulmányok és műkritikák. Sajtó alá rend. Marosi Ernő. Budapest, 2014. 473.

48 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 113–114., 117., 118., 123. – Petrovics Elek, Wildéről, 1919. szeptember 26-án tett vallomását ld.: Gerelyes 1967. 338.

49 SzM Irattár, 1919/617.

50 Uo., 1919/628.

51 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 34–35., 215.

52 Gyárfás Júlia (1895–1970) művészettörténész. 1915–1919 között a Budapesti Tudományegyetemen, majd Lipcsében és Bécsben tanult. Julius von Schlossernél doktorált 1923-ban. 1924–1925 között a bécsi Akademie der bildenden Künste képtárában dolgozott, majd művészettörténeti magánórákat adott, illetve előadásokat tartott az Urániában. 1930-ban összeházasodott Wilde Jánossal. Zsidó származása miatt 1939-ben férjével együtt emigrált Angliába. Korán kezdődő betegsége megakadályozta nagy reményekre jogosító tudományos karrierjét.

53 1919. szeptember elején Hoffmann Edith úgy vallott, hogy Wilde (Pogány, Antal, Kenczler) „kommunista mivolta kétséget nem szenved”. Gerelyes 1967. 317. majd 1920. január 2.: „Wildével a diktatúra kitörése előtt hosszabban beszélt a kommunizmusról, aki azzal szemben aggályainak adott kifejezést, az a véleménye, hogy Wilde nem tudott előre a tervezett államcsínyről.” BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 147.

54 Uo., 138.

55 Uo., 146. – Wildéért, Max Dvorák  kérésére, gr. Karl Khuen-Belasi is közbenjárt több tekintélyes magyar politikusnál. Ld.: Wilde János – Wilde Margitnak, Grusbach im Mähren, 1920. július 20.

56 Wilde János 1920-ban Bécsből írt első levele. MNG Adattár, 20151/1979/31/5.

57 Sinkó Ervin levelezése I. 1914–1944. Sajtó alá rend. Kovács József. Budapest, 2001. 12–13.

58 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 221–223. – Ld. még rövidített változatát, illetve fogalmazványát: Gerelyes 1967. 365–367.

59 SzM Irattár, 1920/517.

60 Uo., 1920/534.

61 Uo., 1920/551.

62 Uo., 1920/555., 670.

63 Uo., 1921/219.

64 Uo., 1921/263., 367.

65 Uo., 1921/793., 837.

66 Uo., 1922/262., 316. Wilde János 1922. március 22-én írta bátyjának: „Most a szabadság ügy. Elhatároztuk, hogy velem együtt Swoboda is, mint az Institut jelenlegi vezetője, intéz egy kérvényt a miniszterünkhöz, amelyet a rektorral láttamoztat; egy másodikat pedig Khuen mint gyám és a Dvorák  Verein elnöke. Azonfelül kérni fogom a grófot személyi protekcióra is, amely legnagyszerűbben talán az unokaöccse révén történhetne, aki most a prágai követ. Remélem, hogy ilyen módon sikerül még egy évet kapnom. Ennyi idő legalább kellene még a munka elvégzésére.” MNG Adattár, 20151/1979/33/16.; majd 1922. március 22-én: „Khuen kérvénye már szintén munkában. Ezt a két írást én viszem magammal, mint a magam kérvényének mellékletét, a személyi protekció majd privatiter fog következni.” MNG Adattár, 20151/1979/33/15.

67 SzM Irattár, 1922/756.

68 Uo., 1922/920.

69 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 97–99.

70 Antalról általában nem volt jó véleménye kollégáinak: Hoffmann Edith: „Wildével nem voltam együtt, Antal komisz ember és durva volt. Maga az élő gonoszság, aki hatalmaskodott. Mi az első időben örültünk, hogy a múzeum gazdagodik. Velem a gyűjtők kedvesek voltak mindig, később meg is mondtam, hogy nem megyek velük és kalauzolni sem megyek és megmondtam, hogy a vörös karszalagot sem veszem fel, mert nem vagyok kommunista.” Pogány Kálmán: „Antal tőlem távol állott, kit nagyon ideges embernek tartottam.” BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 148., 179.

71 Ld.: Molnos Péter: Aranykorok romjain. Budapest, 2015. 22–23.

72 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 34–35., 215.

73 BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 221–223.

74 Dr. Schuster Gyula orvos vallomása: „Wildét 1911-ben ösmertem meg Bécsben. Akkor mániás zavartságban szenvedett. 1911. májustól 1912 júniusáig tartott a betegsége. Utána még sokáig nagyon deprimált volt, önbizalmát elvesztette. 1912-től 1914-ig, a háború kitöréséig járt hozzám. Én generis moraliter támasztottam alá. Bevonulásomtól (1914) 1918-ig nem találkoztam Wildével. Ekkor sem tette rám kiegyensúlyozott ember benyomását. A Károlyi-forradalom alatt sem volt nálam. A bolsevizmus kitörése után felkeresett, állapota újra psychosis felé hajló volt. Nyilatkozott a kommunizmusról, ami neki nagyon tetszett. Lelkesedett az eszmékért. Az az impresszióm, hogy ez csak valakinek a hatása, befolyása alatt történt, mert nem tudtam ezen lelkesedését régi elveivel összeegyeztetni. Mániákus állapota tetőpontját érte el akkor, midőn az egyetemen előadást tarthatott. Ez különösen kielégítette. Akadozottan beszélt. Az előadás maga egészen objektív volt, minden politikától mentes. Június végén letört állapotban találkoztam Wildével. Önvádlásai voltak, szemrehányásokat tett magának, hogy abba a lehetetlen akcióba (k) aktív részt vett. Én azután beteg lettem és nem találkoztam sokáig Wildével. Nézetem szerint betegsége tette őt annyira befolyásolhatóvá, szuggerálhatóvá, hogy aktív részt vett a tanácskormány támogatásában. Nem tartom Wildét teljesen beszámíthatónak.” BFL, VII.18.d–1919–IV–13–94. 34–35., 215.

75 SzM Irattár, 1922/756.